GRIFF Kft
Partnerünk a Nyugat-Dunántúl legnagyobb magán oktatási vállalkozása. Hosszú évek óta dolgozunk együtt velük. A náluk jellemző hétvégi képzési rend viszonylag könnyen összeegyeztethető az egyéb feladatainkkal.
A griffes képzések keretében természetesen tanítunk alapozó informatikai tárgyakat, hiszen ez ma már minden szakmában alapkövetelmény. Ugyanakkor a komplex vállalatirányítási információs (ERP) rendszerek oktatását is már évekkel ezelőtt elkezdtük a Griffben. Az újonnan indult informatikus szakon tanuló hallgatók számára pedig „Informatikai Projekt Management” kurzust is tartunk.
www.tanulniakarok.hu
NYME - SEK
A Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja az informatikai képzés egyik legfontosabb centruma megyénkben. Cégünk régi partnerkapcsolatot ápol az egyetemmel.
Az általunk régóta tanított tantárgyak a számítógépes hálózatok és a Windows hálózati operációs rendszerek világába vezetik be a hallgatókat. A felsőfokú szakképzés megjelenése az egyetem oktatási palettáján új kihívásokat jelent számunkra is. A vállalati információs rendszerek világába, azok üzemeltetésébe kell bevezetni az egészen fiatal, igen kevés vállalati tapasztalattal rendelkező hallgatókat.
www.nyme.hu


