Király Lilla
Lilla hosszú szakmai pályafutása során számos nagy ügyviteli programot tervezett és programozott termelő, kereskedő cégek és közhivatalok számára. Első oktatási tapasztalatait munkanélküliek körében szerezte, ahol kezdő felhasználókat és fiatal informatikusokat képzett. A felnőttek informatikai képzését több oktató cég keretében már lassan 2 évtizede végzi. Hallgatói egészen kiemelkedő vizsgaeredményeket értek el a különböző OKJ és ECDL vizsgákon. Hosszú évek óta oktatja a "Számítógépes hálózatok" -at a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központján.
Nagy tapasztalattal rendelkezik az IT vizsgarendszerekben is. Rendszeresen vizsgáztat, illetve elnöki feladatokat lát el a felsőfokú informatikai szakvizsgákon.
Horváth József
hojo olyan nagyvállalatoknál dolgozott informatikusként, mint az EDS, a General Motors,
a Philips, a Jabil vagy a Yageo. Kiválóan ismeri a kisebb-nagyobb vállalatok logisztikai és pénzügyi folyamatait, számos üzleti
alkalmazást fejlesztett. Részt vett több SAP-rendszer bevezetésében és üzemeltetésében.
Több mint egy évtizede tevékenykedik oktatóként is. Az IKSZ-es tréningek mellett többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központján és a Pannon Egyetemen tart kurzusokat Vállalatirányítási rendszerek (ERP), Hálózati operációs rendszerek témákban.
Pergel László
Pergi oktatói gárdánk oszlopos tagja, számos felhasználónak segített megbarátkozni a számítógéppel. Elsősorban alapfokú és
ECDL-tanfolyamokon dolgozik velünk. Érdekesség, hogy IT-oktatói és rendszerüzemeltetői tevékenysége mellett gyerekek sakkoktatásával is foglalkozik.


